GONDOLKODNI, KOMMUNIKÁLNI, KÖVETKEZTETÉST LEVONNI, ÖNKRITIKUSNAK LENNI KORTÓL NEMTŐL FÜGGETLENÜL NEM SZÉGYEN!
S hányszor jutott eszembe azóta, hogy egy egymást elfogadó családban éljek??? 🙁 Úgy érzem, mindenkinek van mit rendbe rakni.
Hosszú évekig tartott a bűntudat miatt, hogy e tartalmat publikáljam, a megfelelési kényszert a mai napig nem tudtam igazán elengedni, az állandó kritika és megfelelési kényszer tartós nyomot hagyott.
Fontos már az elején leszögezni, hogy az itt leírtak nem személyek ellen szólnak. A történetben szereplő viselkedések, események okait boncolgatja. Nem mentes az önkritikától, nem zárta ki az önfejlesztést. Sőt, sikerült ez idő alatt jobban megismerni saját működésem, ahogyan másokét is jobban megérteni (cirkuláris okság). Illeve megérteni a köztük lévő összefüggéseket (minden szereplőnek nehéz az új szerepbe való átlépés). Sok ellentmondással és félreérthető cikkel találkoztam az interneten, nagyon nehéz volt szűrni ezek között. A történethez hozzátartozik, hogy a kirakós minden darabja nincs egy kézben, ez közös munkával lehet csak kirakni. Ehhez a párbeszéd elengedhetetlen, a probléma megoldása csak az egyik fél lelki sérelmeinek ismeretében nem lehetséges.
Íme néhány dolog melyekre kerestem a választ, illetve amikre eközben választ kaptam:
Hogyan keletkezik egy polarizált család, hogyan adódik tovább meg nem oldott probléma, kerül előtérbe a kettős mérce, tagadás, elmaradt bocsánatkérések, tévedések be nem ismerése, áltudományok, féligazságok, határproblémák, a tévedhetetlenség és a különlegesség érzésének elültetése.
„Könnyű beleesni a tettes-áldozat-megmentő játszmába. Ha esetleg ezt nem ismered, érdemes utánaolvasni. Ellenségképet kell felépíteni, veszélyt kell megfogalmazni, patás ördögöt kell a horizontra rajzolni…”
Amikor magunkat áldozatnak, a másikat gonosz tettesnek látjuk, a világ egyszerűvé válik. Nincs más, mint “jó” és “rossz”. Én vagyok a jó, ő pedig a rossz. De valóban ez az igazság? Ha nagyon keményen, mélyen magunkba nézünk, tényleg csak jóságot találunk? Ha a másik személyt objektíven szemléljük, tényleg csak gonoszságot látunk? Vajon kellő empátiával viszonyulunk mindkettőnk helyzetéhez?” – nézz magadba TE is, akkor ha mindenki fölé helyezed magad a családban és a munkahelyeden.
Anyós-após konfliktus lélektana (68. oldal) részlet:
„…a vőt/menyt BEKEBELEZI, a SAJÁT NORMÁihoz igazítja és a LEGKISEBB (JOGÚ) GYERMEKKÉNT…”