Hogyan kapcsolódhatnak össze generációk problémái? Illik tudni…
Első és legfontosabb, mindenki mindenkire hatással van
A családtagok mindegyike hat a teljes rendszerre és mindez fordítva is igaz, a rendszer hat minden egyénre. Ezért van az, hogy az egyént a saját közege – rendszere – nélkül nem érdemes vizsgálni, sokkal inkább az egyes emberek közötti kapcsolatok összefüggéseit, mintázatait, kölcsönhatásait fontos megérteni. A családban megjelenő problémát soha sem egyvalaki viselkedése okozza, hanem annak létrejöttéhez és/vagy fenntartásához mindenki hozzájárul.
Milyen problémákat okozhat, ha mérgező anyósod van?
A mérgező anyósok okozhatnak párkapcsolati konfliktusokat: ha az egyébként egymást támogató és megértő pár magánéletébe beavatkozó harmadik fél – jelen esetben legalább egy mérgező anyós – beavatkozik, az súlyos konfliktusokat okozhat a fiatalok között, hiszen az a fél, akinek az anyja az, aki mindenbe beleszól, két tűz között van. A mentális zavarok is megjelenhetnek, mivel a folyamatos stressz és a negatív visszajelzések például szorongást és akár depressziót is okozhatnak a házastársban. Az anyós által generált feszültség sokszor szélesebb családi konfliktusokhoz vezet.
Kik a mérgező anyósok?
A mérgező anyós olyan nő, aki az érzelmi és pszichológiai manipuláció, kontroll és konfliktusgenerálás révén gyakorol romboló hatást a fiának / lányának és választottjának párkapcsolatára. Próbál domináns szerepet betölteni a családban, miközben egyáltalán nem tiszteli a fiatal pár határait. A viselkedése legtöbbször abból ered, hogy félti az addig szoros anya-gyerek kapcsolatot, illetve nem akarja elveszíteni a fia / lánya feletti kontrollt. Ez azonban komoly kihívást jelenthet a házastársnak.
„De kár, hogy megint fiú unokák jönnek. A lányokat felnőtt korban könnyebb közel tartani magunkhoz.”
Önértékelési problémákat idéznek elő
Az anyós negatív megjegyzései és kritikái rongálják a pár egyik vagy akár mindkét tagjának az önértékelését, ami hosszú távon pszichés problémákhoz vezethet.
Feszültséget okoznak
A folyamatos kritika és a beleszólás a pár életébe feszültséget és konfliktust generálhat, amely rontja az együttélés és a párkapcsolat minőségét.
Mert azok a rokonok, akik nem nyitottak semmiféle megbeszélésre, továbbra is pont úgy fognak viselkedni, mint eddig.
Milyen gyakori a toxikus anyós?
A mérgező anyósok nem ritkák, rengeteg pár küzd a jelenséggel, és bár pontos statisztikák nincsenek, a családterapeuták és pszichológusok gyakran találkoznak a jelenséggel, mivel egy idő után áldatlan tevékenységükkel elérik a krízispontot, ahol akár már választás elé is állíthatják a párt, ezzel saját gyereküket is. Ezzel már nemcsak a házastársnak és a kapcsolatnak, de a saját utódjuknak is komoly pszichés terhelést jelentenek.
Az anyós probléma: mikor szokott konfliktust okozni egy anyós?
Különösen akkor nehéz a helyzet, ha a kedves anyuka besegít a háztartásba, elmegy az unokákért az óvodába, így szinte jogosan gondolhatja, hogy ő is a család egyenjogú, felnőtt tagja. Talán észre sem vesszük a kezdetekkor, hogy az anyós túlságosan rátelepszik a családra, mindezt persze a szeretet köntösébe bújtatja. A párja természetesen őrlődik Ön és édesanyja között: mindkettőjüket szereti, mindkettőjükre szüksége van, de – ha tud is – nem akar látványosan igazságot tenni a két fél között.
Ön pedig rosszul érzi magát, mert úgy érzi, ebben a kapcsolatban többen vannak a szükségesnél és nem élheti a saját életét a saját családjával.
Transzgenerációs minták
Az egyik legnagyobb közvetett úton megjelenő transzgenerációs átvitelt a családi titkok jelentik. Az érintettek nem beszélnek róla, nem kérdeznek semmit, ami az utódokban a feszültség érzését keltik. Érezni lehet a jelenlétét a levegőben, beszélni mégsem lehet róla. A családi titkok viselkedéseket, hiedelmeket, hagyományokat, érzéseket jelölnek. Többnyire a feltételezett bűntudatból, félelemből, szégyenérzetből alakulnak ki és olyan mélyreható hatást gyakorolhatnak, amelyek kiterjedhetnek az egész családi rendszerre. Napfényre kerülésük pedig nagy veszéllyel járhat, hiszen a család egységét semmisítheti meg.
Transzgenerációs öröklődések
A titok és a különböző családtagok viszonya eltérő, de az elhallgatott információ mindenkire hatással van. …
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a titok tulajdonosa cipeli a legnagyobb terhet, pedig a kimondatlan dolgok nemcsak az ő életét nehezítik meg, hanem minden érintettét.
Határproblémák
Azokban a házasságokban ahol a szülőknek nem megfelelő a párkapcsolata egymással, a felnőtt gyerekük életét élik meg sajátjukként. Ebbe túlzottan bevonódnak, onnan merítik azt a figyelmet, a törődést, amit a házastársuktól nem kapnak meg. Sokszor úgy gondolják, hogy csak abban az esetben marad mindenki számára elég szeretet, ha minél több időt töltenek együtt a gyerekükkel, azaz, a felnőtt gyerekükkel töltött idő mennyiségében mérik a szeretetet. A saját életük valós megélése, s a problémákkal való szembenézés helyett, a felnőtt gyerekük „gondozásával” foglalkoznak a továbbiakban is.
Határnélküliség és összemosott szerepek
Mivel a parentifikált gyermek és a szülők között elmosódnak a határok, a gyermek nem tapasztalhatja meg az egészséges szülő-gyermek viszonyt. Ez későbbi nehézségeket okozhat a határok kijelölésében, és párkapcsolati, munkahelyi kapcsolatokban is kihívásokat eredményezhet.
Elengedés hiánya
Az igazi ok, amely az esetek 99 százalékára érvényes, az elengedésre való képtelenség. Az anya nem képes megengedni a gyermekének, hogy felnőjön, önálló döntéseket hozzon. Megfigyelhető, hogy a legtöbben kétségbeesetten bizonygatják, hogy alig várják, hogy gyermekük „révbe érjen”, miközben kifinomult és álságos eszközökkel azon dolgoznak, hogy gyermekük számára nélkülözhetetlenné tegyék magukat, és bebizonyítsák, hogy gyermekük választottja a nyomukba sem érhet. Mindannyian ismerünk folyton segítő anyósokat, akik rátelepszenek a gyermekeikre, és nem hagyják, hogy a fiatalok a saját, önálló életüket éljék. Ők azok, akik rettegnek a magánytól, az egyedülléttől, és képtelenek szembe nézni a saját félelmeikkel. Ők azok, akik nem képesek a saját életüket élni, a gyermekeikben akarják megvalósítani saját álmaikat, a gyermekeik életének jobbítását a küldetésüknek érzik.
A helyzetet megoldani már csak azért sem könnyű, mert Magyarországon a fiataloknak több mint ötven százaléka szülői házban kezdi a közös életüket. Még többen vannak olyanok, akik a szülők anyagi segítsége nélkül csak sokkal alacsonyabb életszínvonalon tudnának élni. Az anyagi függés olyan csapda, amelyből a kivezető utat megtalálni nagyon nehéz. Anyós-após házában saját háztartást vezetni ezernyi konfliktus és kritika forrása lehet. Ilyenkor aztán az anyós bizonyítva látja az igazát, hogy a segítsége nélkül a fiatalok életképtelenek lennének.
„Kislányom, egy dolgot tanulj meg. MINDIG az mondja meg mi legyen, aki a pénzt adja.”
Lojalitás konfliktus
Ha párunkat lelki függősége miatt lojálisabbnak érezzük saját szüleivel, mint velünk. Ilyenkor azt érzékeljük, hogy szülei felé anyósunk, apósunk irányában átjárhatóak a kapcsolatunk határai, sérül kapcsolatunk intimitása,
ők szólnak párunk szájából.
Ez hosszú távon általában elviselhetetlen terhet jelent egy párkapcsolat számára.
Megfelelési kényszer
Ha a szülők a gyerek igényeinek túlzott kiszolgálása, saját életük feláldozása révén kerülnek túl szoros viszonyba gyermekeikkel, akkor gyakran a nekik való megfelelés, a feléjük érzett tartozásérzés válik a párválasztás öntudatlanul leghangsúlyosabb szempontjává.
Tilos úgy kezdeni a mondatot, hogy:
- látod, én így szoktam…
- nem szólok bele, de…
- nem azért mondom, de…
- csináld, ahogy akarod, de…
- a kisfiam/kislányom úgy szereti, hogy…
- a te édesanyád nem tanított meg arra, hogy…?”
Elfogadott anyós-após
A szülő pedig akkor viselkedik helyesen és válik leginkább elfogadhatóvá az anyós- és após szerepében, ha kezdettől fogva tudatában tartja, hogy a gyermeke – bár sajátjának tartja,- nem az ő tulajdona. Akkor sem, amikor kisdedként az ő ölébe kéredzkedik és akkor sem, amikor felnőve más ölébe vágyik. A szülő csupán túravezető, amíg a gyermek elér a házasságig.
Kapcsolati „ék”
A negyedik parancsolat körül rengeteg félreértés van. A „Tiszteld atyádat és anyádat!” nem azt jelenti, hogy azt kell csinálni egy új, növekedésben levő családnak, amit a két felmenő szülőpár szeretne, hogy az ő igényeiknek kellene megfelelni vagy éppen a szokásaikat tovább vinni.
A tisztelet azt jelenti, hogy igent mondok rájuk, miközben tudok nemet mondani nekik.
Márpedig ha valamelyik fél nem vált le egészségesen a szüleiről, és bekerül egy domináns anyós, aki nem a házaspár egységét támogatja, akkor ő ugyanúgy a házaspár közé állhat, mint a harmadik fél a megcsalásnál – amely, még egyszer elmondom, nem az ágyban kezdődik!
Határproblémák
Ha a szüleik vagy valaki más folyamatosan beleszól az életükbe, valaki leveszi róluk a döntés felelősségét, nem tud a fiatal házaspár megerősödni, nem tudják megteremteni a saját magánéletüket, ahol biztonságban érezhetik önmagukat, és ebben a légkörben nemzik, nevelik gyerekeiket is.
„Sajnos azt látom, hogy a leválás elmaradása előbb-utóbb a legtöbb házasságot kikezdi, keresztény nagycsaládokat ugyanúgy, mint nem keresztényeket, és emiatt sok válás van.
Rengeteg példát láttam, ahol az egyik fél már fulladozott az anyós-após által rárakott tehertől: hogy elvárják a közös vasárnapi ebédeket, hogy bármikor betoppanhatnak –, beszélt is róla, de a másik nem akarta meghallani, és egyszer csak bejött a képbe a harmadik. Ilyenkor csak bámulnak a barátok, ismerősök, nem értik, mi történt.
A család másik stratégiája a változással szemben az lehet, hogy az elkerülhetetlennek látszó veszteséget a lehető legkisebb mértékűre csökkentse. Ennek érdekében a párt választó gyermek elengedése helyett
a választottját – látszólag készségesen – befogadja. Valójában a vőt/menyt BEKEBELEZI, a SAJÁT NORMÁIHOZ IGAZÍTJA és a LEGKISEBB (JOGÚ) GYERMEKKÉNT a származási családba INTEGRÁLJA.
Ez történik akkor, amikor a szülők megajánlják az ifjú párnak, hogy költözzenek hozzájuk. (Még korábban azt mondják a fiuknak, lányuknak: ’Ne menjetek drága szórakozóhelyekre, legyetek együtt nálunk!”) Sokszor nyitott fülekre talál a javaslat és a fiatal páros – a függetlenségükről, saját identitásuk kialakításról lemondva – valamelyikük szüleihez költözik. Általában anyagi érdekkel, gazdasági kényszerrel indokolják eme lépésüket. Felmentve magukat az alól az önvizsgálat alól, amiben tisztázniuk kéne: tényleg nem volt semmilyen más lehetőségük, vagy csak a szülők felől érkező csábításnak engedtek? A válasz a folytatás miatt érdekes, az aktuális helyzetet nem befolyásolja, hisz befogadottként, gyámolításra szoruló gyermekként mindenképpen alárendelt szerepbe kerülnek és
csak részlegesen tudják kialakítani önnön szülői szerepüket.
(Családterápiás gyakorlatomból számos példát hozhatnék fel arra, hogy manapság a több generáció együttélése mennyi konfliktussal jár, akár azt is mondhatnám, hogy nem működik. Ennek okát kideríteni viszont
külön kutatást igényelne.) Az ellenállás harmadik formájaként említhetjük az „átmentést”. A származási család ahelyett, hogy újrastrukturálódna, lényegében változatlan formában, mint egy vírus, átmenti magát valamilyen más szervezetbe. A szülők ilyenkor – némi türelmi-, lappangási idő letelte után rátelepszenek a gyermekük házasságára, alakulóban lévő új családjára. Hosszú időket töltenek náluk, ezzel megfosztva őket a belső igényükhöz igazodó formálódástól, szélsőséges esetben a bensőséges viszonytól, intimitástól. Folyton velük foglalkoznak, csupa segítőkészségből az ifjú pár minden megnyilvánulásába beavatkoznak és ha megszületik az unoka, akkor a nélkülözhetetlen NAGYszülői szerep megszerzéséért bármekkora erőfeszítésre hajlandóak, így keltve újra, a gyermekük számára egykor valóban pótolhatatlan mivoltukat. Akármelyik változatot alkalmazza a család a status quo-ja védelmében, nyilvánvalóan komoly ellenérdekeltség keletkezik a szülőkben a (potenciális vagy hivatalos) vejükkel, illetve menyükkel szemben. Logikusan ugyan a saját gyermekükre kéne neheztelniük, annak önálló családra való törekvése miatt, de a szülői elfogultság a keserű indulatot a belső „áruló” helyett inkább a külső csábítónak címezi.
Szektaszerűen működő családmodell
Fontos az analógia megértése, a dolgok helyes kontextusba helyezése!
Gyakran találkozni azzal, hogy a tagok a vallási családi vezetőnek az őt jogosan megillető tiszteleten túl olyan képességeket tulajdonítanak, amelyekkel nem is rendelkezik. Amennyiben a vezető ilyen esetben nem teszi a helyére a dolgokat, sőt még növeli is a hamis tekintélyét, úgy nagy lépést tesz a szektásodás irányába.
Vizsgáljuk meg időről-időre elfogulatlanul, hogy vallási családi közösségünk vezetői megérdemlik-e a tiszteletünket? Nézzük meg, hogy tanításaik összhangban állnak-e életükkel (nem létező vagy „furcsa”, párkapcsolat), vagy szoktak-e immorális dolgokat cselekedni? (hűtlenség?, hűtlenségek elrejtése?, hűtlenség cinkosként való eltitkolása?) Tegyük próbára, hogy rendelkeznek-e a nekik tulajdonított képességekkel. Amennyiben valami gyanúsat találunk, hozzuk a közösség tudomására és ne fogadjunk el olyan magyarázatot, amely nem ad egyértelmű, minket egyenrangúként kezelő választ a kérdéseinkre.
Nem szabad tehát Istent és a vallási családi közösségünk vezetőjét összekeverni. Sokan ezt azért teszik meg, mert a vallási családi tanítások a vezető személyén keresztül érkeznek meg az életükbe és ezért azt hiszik, ha az időközben szektavezérré torzuló vallási családi vezetőjüket elhagyják, úgy Istent a családot hagyják el.
Ezen tévedés miatt gyakori az is, hogy valaki nem bírja tovább és elhagyja ugyan a szektáját, de a szektavezért és a szekta értékeit továbbra is követendőnek tartja. Ilyen esetben az ember kijön a szektából, de a szekta nem jön ki belőle, ezért az ilyen személy gyakran visszatér az eredeti, vagy valamilyen más szektába.
Az emberi tudat sok mindenre képes a múltkori cikkben is ismertetett kognitív disszonancia redukció, valamint a csoport többi tagjától és vezetőitől származó nyomás hatására. Sokan pontosan azért nem lépnek ki egy szektából, mert félnek a szektavezető kárhoztatásától, vagy attól, hogy közösségük megszakítja velük a kapcsolatot: mindkettőre jó esély van.
Vizsgáljuk meg vallási családi közösségünk furcsa jelenségeit a kognitív disszonancia redukció és a csoportnyomás kiiktatásával: ebben segítésünkre lehet, ha ezt egy kívülálló, ezért nem elfogult barát, vagy segítő szakember segítségével tesszük meg. Az eredményt osszuk meg a közösség tagjaival.
Ha azt látjuk, hogy vallási családi közösségünk életében vannak kínos kérdések, tabuk, akkor feszegessük őket, lehetőleg minél nagyobb nyilvánosság előtt. Diktáljuk mi a kommunikáció tempóját, követeljük meg a megfelelő, minket felnőttként kezelő válaszokat. (Felnőtt-felnőtt kommunikáció, nem az ordítós fajtából) Ne fogadjuk el a „Mert a mester ezt mondta”, „Ezt te még nem tudhatod” típusú válaszokat.
Elgondolkodtató az is, ha kérdéseink hatására kommunikációs jogainkat korlátozzák, vagy bármilyen retorzió ér minket.
Ne hagyjuk, hogy ennek kapcsán megbélyegezzenek minket: nem válunk lázadókká attól, ha a minket is érintő témákban kérdéseket teszünk fel.
Az egyik legfontosabb kérdés egy vallási családi közösség életben a közösségből kivált tagokhoz való viszony. Szekták esetében nagyon gyakori, hogy az onnan kilépő személyekkel a tagok megszakítják a kapcsolatot: akit eddig testvérükként kezeltek, az hirtelen közömbös lesz nekik, vagy akár ellenséggé válik. (Ez olyan, mintha egyik reggel eltűnne egy szeretett családtagunk, nekünk pedig eszünkbe se jutna őt keresni, ezt jelenteni a rendőrségen, sőt még örülnénk is az eltűnésének.)
Sok esetben a szekta vezetői kifejezetten tiltják is az ilyen személyekkel való kapcsolatot, előrehaladott agymosás esetén már tiltani sem kell, hanem a tagok maguktól eltávolodnak tőle.
A szektatagok azért is kerülik a kilépett tagokról, főleg a kilépés okairól származó információt, mert félnek, hogy az megrengetheti a világképüket,
gondosan felépített safe space-ük megsérül. Ezzel szemben mindig megideologizálják a kilépés okait: a kilépett nem bírta a tempót, áruló volt, nem volt itt többé dolga, fontosabb neki a családja és így tovább.
Gyakori, hogy a szekta vezetői még a továbblépett tagoknak is próbálják megtiltani, hogy a szektában maradt tagokkal kapcsolatot tartsanak.
„Ellenségképet kell felépíteni, veszélyt kell megfogalmazni, patás ördögöt kell a horizontra rajzolni.”
Ehhez kapcsolódó komment:
Csupa nagyszerű gondolat. Az alapvető probléma az, hogy az, aki belép egy szektába nem rendelkezik a gondolkodási képesség ezen fokával. Vagy ha igen, akkor ABBAN A PILLANATBAN nem fogja birtokolni mentális KAPACITÁSAI RACIONÁLIS MÉLYSÉGEIT, tehát pusztán értelemmel nem lehet majd kizökkenteni. Ahhoz élmény kell. Rossz élmény. CSALÓDÁS. És az segíthet visszakapcsolni az áramköröket. De addig autopilótán van…
Végezetül
A gőgösség és a dac olyan viselkedési minták, amelyek súlyosan károsíthatják a családi kapcsolatokat. Az érintettek ezekkel a mechanizmusokkal próbálják elkerülni a sebezhetőséget és megvédeni az önképüket, de hosszú távon elszigetelődéshez, mélyebb konfliktusokhoz és kapcsolati sérülésekhez vezethetnek. Az ilyen helyzetek fenntartása a gyerekek érzelmi egészségét is súlyosan károsíthatja, míg a család végül teljesen széteshet, ha a konfliktusok kezelésére nem kerül sor.